Ez, amit én gondolok.

Mostanában annyit kárognak a TV-ben, meg más médiákban arról, hogy mit együnk és mit ne együnk. Ne együnk túl sok sót. Ne igyunk cukros üdítőket. Kerüljük a szénhidrátokat. Ezzel csak a gond, hogy nem fogja okozni az emberiségnek a legnagyobb problémát. Megmondom mivel kéne foglalkozni. A szintetikus drogokkal, a cigarettával, a kávéval, és az energiaitalokkal, amelyeket sokszor látom, hogy egész kis gyerekekkel is itatnak a meggondolatlan, tudatlan szülők. Míg dédanyáink süteményt sütöttek (cukorral és mézzel), mézes teát ittak, pálinkáztak, csülköt ettek és jól megsóztak mindent, mégis túléltek mindent. Voltak, akik két háborút is megéltek. Szennyezett vizet ittak, és tele volt a levegő a bombák által vegyi anyagokkal. Mégis vannak, akik még mindig élnek, 80-90-100 évesen. A szintetikus drogok, és általában a drogok, ellen kell kampányolni. Az AIDS és hepatitisz felvilágosításra összpontosítani, mert annyi az olyan HIV+ ember, aki nem is tud róla, hogy csak. Egy bomba fog robbanni, és az emberek meg lesznek döbbenve, hogy mennyi fertőzött él közöttük. A kávé még az olajnál is nagyobb üzlet. Szinte nincs ember, aki nem egy csésze kávéval kezdi a napját, amit több csésze is követ a nap folyamán. Mégis mindenkinek természetes. Most pont ezt csinálják az energia italokkal is. Mindenkit rá akarnak szoktatni, mert ebből szerzik a milliárdokat. Nem érdekes, hogy mennyire káros a szervezetre. Ezekkel a dolgokkal kéne foglalkozni, nem a cukorral, és sóval, amely emberemlékezet óta része az emberek életének. Nem úgy, mint az energiaital, vagy a szintetikus drogok. 

Törzsgyökeres budapesti lévén volt alkalmam, és időm, megfigyelni, hogy milyen változásokon ment keresztül Budapest az elmúlt 30 évben. Mit mondjak? Nem tetszik a dolog. Ott kezdődik, hogy én még emlékszem arra, amikor gyerekkoromban az autót nem kellett bezárni arra az időre, ameddig az ember beszaladt a közértbe. Igaz jó környéken, a 13. kerületben, Újlipótvárosban éltem, de akkor is. Most már itt sem lehet ezt megtenni. Aztán emlékszem, hogy mennyi szabad terület volt Budapesten. Ezeket a területeket aztán szépen, lassan, eladták, és ahelyett, hogy parkosítottak volna, inkább lakóépületeket húztak fel, hiszen abban több pénz van. Ekkor kezdődött az, amiért a Budapestre költözött vidékiek folyamatosan szidják Budapestet, pedig ők tehetnek arról, hogy zsúfolt, koszos, és nem lehet rendesen közlekedni. Amikor még nem kezdődött meg ez a folyamat, akkor még rendesen lehetett közlekedni, nem volt túlzsúfolt a város. A kormányzatnak azonban csak a pénz számított. Felépítették az eladott telkeken a sok lakóházat, és beköltöztek az emberek, akik nagyrész vidékről jöttek. Ez magával hozta azt is, hogy vettek, vagy hoztak magukkal vidékről autót. Elkezdődött a zsúfoltság, és most a dugódíjon kell gondolkozni, hogy valahogyan megpróbálják tehermentesíteni a belvárost. Inkább gondolkozni kellett volna előtte, és nem szabad lett volna minden telket eladni, és megengedni, hogy ott lakóházak épüljenek, hanem parkosítani kellett volna, fákkal, játszóterekkel, olyan környezetet kialakítani, ahová az emberek szabad idejükben le tudnak menni, sétálni, kikapcsolódni. Sosem felejtem el, hogy pl. az újpesti felüljáró után, a Rákospalotára vezető irányba, a jobb oldalon semmi sem volt. Teljesen üres telek volt azon a helyen, ahol most egy sok lakásos társasház áll, és sok-sok ilyen példa van még. Alig-alig van nagyobb zöld terület. Egyik ilyen a Szent István park, a másik pedig a Városliget, amik számomra fontosak. Ott van Népliget is, de oda ember nem szívesen megy. Legalábbis Pesten, hiszen én csak erről tudok beszélni, mert Budán sokat nem éltem, de ott is meg lehet nézni, hogy a szellős Gazdagrétből mit csináltak. Egy túlzsúfolt kisvárosi környezethez hasonlító borzalmat, ahol egymást érik a házak. A szomszédok forgatásának idejében laktam ott, és akkor ott csak a panel lakótelep volt, meg persze a hegyen még néhány ház, de közel sem annyi, mint most. Egy egész kellemes környezetnek lehetett mondani, akkoriban. Most meg, amikor néhány éve arra jártam, teljesen ledöbbentem, hogy mi lett belőle. Nagy hibát követtek el a döntéshozók, amikor engedték gombamód elszaporodni a társasház építéseket. Máshogyan kellett volna csinálni. Aki emlékszik a régi időkre, az biztosan egyetért velem. Aki meg nem, annak fogalma sincs, hogy mi volt itt. Mennyire kellemes környezet volt Budapest, csupa olyan emberrel, aki értékelni is tudta, és nem csak kihasználta, és kizsigerelte, mint most azok, akik világmegváltásként beköltöztek/beköltöznek, és azt gondolják, hogy saját képükre szabhatják a várost, miközben a múltját, de még a jelenét sem ismerik. Csak verik a nyálukat, és ez nagyon idegesít. Jelenleg is van Budapesten olyan területe/területei, ahol viszonylag normális élet van. Barátságos emberekkel, szép környezettel, de sajnos ezek a helyek is el fognak majd gyomosodni, azok miatt, akik megbecsülni nem tudják. Nem vigyáznak rá, és csak használni akarják, de tenni érte, annyit sem, hogy legalább a szemetet a szemetesbe dobják, és a csikkeket sem hajigálják el mindenfelé.

Azt gondolom, hogy minden emberben lapul valami olyan tehetség, amely kivételesen ritka. Sajnos sokszor egy élet is kevés annak kiderítésére, hogy kiben milyen átlagon felüli tehetség lapul. Nem tudunk mindent kipróbálni, amit lehetne, vagy amit szeretnénk, és sokszor csak a vak szerencse folytán derül fény arra, hogy egy adott dolog nekünk sokkal gyorsabban elsajátítható, mint a legtöbb ember számára. Itt nem feltétlen kell a sportokra gondolni, bár kétség kívül a sport talán az egyik leg jelentősebb dolog, hiszen sok sportágat kipróbálhatunk, életünk folyamán, és az iskolában is vannak tornaórák, és egyéb foglalkozások, ahol kiderülhet a bennünk lakozó tehetség valamilyen sportág iránt. Lehet azonban, hogy valakinek a kémia nem okoz problémát, és más valakinek pedig a matematika. Az, akinek a matek nem gond, lehet, hogy a kémiát nem fogja érteni és fordítva. Mindezek kiderülnek az iskolában, hiszen ezek alap tantárgyak. Mi van akkor, ha valaki például a repülésben, vagy az autóversenyzésben tehetséges. Valószínűleg keveseknek adatik meg, hogy repülőt vezethessenek, vagy autóversenyezni kezdjenek. Pedig nem tudni előre. Lehetséges, hogy valakinek olyan érzéke van az autókhoz, mint másnak nem. Lehetséges, hogy ösztönösen fordul rá mindig a legjobb ívre, és ösztönösen ad gázt, vagy fékez, akkor, amikor kell. Lehetőség persze akadna, de nagyon kevesen tudják megfizetni, hogy ilyen területen is kipróbálják magukat. Mondhatnám a festészetet, vagy számtalan olyan dolgot is, amelyet viszonylag nehéz kipróbálni, mert vagy nagyon drága, vagy egyszerűen nincsen rá lehetőség. Pedig a tehetség mindenkiben ott van, csak gyakran rejtve marad, életünk végéig. Akad aztán olyan ember is, akinek így, vagy úgy, de kibontakozik valamiben a tehetsége, de nem tudja azt, csak hobby szinten művelni, mert nem tud belőle megélni. Míg egy tehetséges focista, hamar az élre kerül, addig, aki mondjuk a szájharmonikában tehetséges, talán sosem lesz felfedezett, és sosem tud majd ebből megélni. Léteznek persze különféle tehetségkutató műsorok, de oda általában már csak azok jelentkeznek, akik korábban tehetséget mutattak valamiben, de nem volt lehetőségük arra, hogy megmutassák tehetségüket a világnak. Ezek a műsorok nem arra valók, hogy az ember kipróbálhassa magát egy olyan területen, amit még sosem csinált. Teszem azt, valaki életében először megy teniszezni. A mellette lévő pályán éppen oktatás folyik, és a teniszedző felfigyel az illetőre, hogy milyen jól csinálja. Odamegy hozzá, és megkérdezi, hogy tanult-e már valaha teniszezni, mire az illető mondja, hogy nem. Esetleg csak pár alkalommal ütögetett, barátaival. Máris elkezdődik valami, aminek a vége lehet, hogy egy sikeres tenisz karrier lesz. Lehetséges, hogy ez mesének tűnik, de voltak ilyesmire már példák a világban. Van, aki a nyelvtanulásban tehetséges, és csak úgy falja a nyelveket. Míg másoknak nehéz megérteni bizonyos szabályokat, vagy alkalmazni, esetleg az adott nyelven gondolkozni, addig a másiknak ez egyáltalán nem megerőltető. Sokan képtelenek nyelvet tanulni. Nem megy nekik, hiába ismerik a szavakat. A nyelvtanulás nem csak fenék kérdése, ahogy azt gyakran szokták mondani. Kell hozzá tehetség, mint minden máshoz. Ha nincs nyelvérzéke az embernek, és nincs megfelelő logikai készsége, akkor nehezen, vagy egyáltalán nem tanul meg egy idegen nyelvet sem. Esetleg csak akkor, ha az adott országban él, és muszáj neki valahogyan kommunikálnia. Hiszen egyikünk sem úgy született, hogy beszél. Viszont senki sem tanult volna meg beszélni, ha nem beszélnek hozzá.  Hiszem, hogy mindenkiben valami olyan rejtett tehetség, ami csak arra vár, hogy felszínre kerüljön. Az, hogy ez megtörténik-e, vagy örökre a mélyben marad, talán a sors könyvében van megírva. 

Sok olyan embert ismerek, akik egyáltalán nem nyitottak az új dolgok felé, és maguktól képtelenek felkutatni új lehetőségeket. Ez a tipikus, nekem van egy biciklim, és az nekem elég hozzáállás. Nem akarnak újat, esetleg csak akkor, ha azt látják a szomszédtól, mert éppen neki is van egy olyan valamije, ami hirtelen majd nekik is kell. Ezzel szemben vannak álmodozó típusú emberek, és arra jöttem rá, hogy az álmodozásnak nagy haszna van. Még akkor is érdemes álmodozni, ha tudjuk, hogy talán sosem teljesül, és el is mondom, hogy miért. Ha megfogalmazódik bennünk egy álom, akkor általában utána is szoktunk járni. Tegyük fel, hogy valaki arról álmodozik, hogy mondjuk, elmegy egy világkörüli útra. Akkor az illető nagy valószínűséggel utána fog járni, hála az Internetnek, hogy mennyibe is kerülhet egy ilyen utazás. Közben lehetséges, hogy nem is csak közvetlen az utazással kapcsolatos információkat talál meg, hanem mást is. Lényeg, hogy lesz valami ötlete az egészről, és fogja tudni, hogy mit, hogy érdemes keresni a témával kapcsolatban. Ez által sok tudásra tesz szert, mert pl. elolvassa az adott országok szokásait. Tudomást szerez a pénznemükről, beszélt nyelvükről, stb. . Rengeteget tanul, pedig csak álmodozik. Akár álmodozhatunk arról is, hogy Olaszországban, vagy a világ egy másik táján élnénk szívesebben. Megnézzük az ottani lakás árakat. Rákeresünk az üzemanyag költségekre, és a rezsi költségekre is, hiszen tudni akarjuk, hogy mennyivel is élnénk másként ott. Megnézzük esetleg az álláshirdetéseket is, hogy lássuk, hogy el tudnánk-e helyezkedni a szakmánkban. Álmodozhatunk egy másik autóról, vagy bármiről. Mindenképpen hasznosan töltjük el az időt az álmodozással, és egy csomó olyan információnak leszünk a birtokában, aminek nem lennénk, ha nem lennének álmaink. Persze az álmodozás néha fájdalmas, hiszen az ember sokszor tudja, hogy hiába jár mindennek utána, akkor sem tudja megvalósítani, amit szeretne, de legalább tágítja a látókörét, azzal, hogy utána néz, és talán lesz egyéb ötlete, amelyet esetleg meg is tud valósítani az álmai közül. Álmodozni tehát jó, hasznos, és kell is!

Miközben mindenki az egészséges életmódról, és táplálkozásról beszél, sokan olcsó, dobozos kaját esznek, amelyeket az emberek munkahelyére szállítanak házhoz. Mit gondoltok, kedves barátaim? Ezek jó minőségű ételek? Egészségesek? A boltokból sorra tűnnek el a valóban jó minőségű élelmiszerek, mert az emberek nem tudják őket megvenni. Megveszik a vacak, silány, minőségű élelmiszereket, ezzel is növelve jelenlétüket a boltokban. Hiszen a boltok is azt fogják rendelni, amit a vásárlók megvesznek. Akinek van egy kicsi igénye, annak észrevehető változások mennek végbe, és nem csak az élelmiszerek terén. Nem, hogy rá tudnánk szokni a jó minőségű, egészséges ételekre, hanem egyenesen leszokunk róla, miközben kedves kormányunk folyamatos álomvilágba él, és kábítja mindenféle jónak hangzó gazdasági adatokkal az embereket. Már régen voltak általános iskolás, de lefogadom, hogy még mindig a legolcsóbb szemetet kapják a gyerekek, amit csak lehet. Hát hova várjuk a csodát? Menő lett fitness edzésre, és edzőterembe járni. Rendben van. Sportolni kell, de nem csak ettől leszünk egészségesek. Hiába sportolunk, ha nem tudunk magunkhoz venni minőségi ételeket, amelyek nem csupa kétes származékú alapanyagból készülnek. Vagy itt a kenyér. Hova emelik már az árát? Én ettem már igazán jó kenyeret, de Magyarországon, amit árulnak, az közelébe sincs. Erről sem a pékek tehetnek. Teszem hozzá. Nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy azt vegyenek, ami jó minőségű, és sajnos az emberek nem is lettek úgy nevelve, hogy megismerjék a minőségi ételeket, alapanyagokat. Tisztelet a kivételnek, aki mindig is tudta, hogy mi a jó, de lehet, hogy már ők sem tudják megfizetni! Egészségesen étkezni, és élni csak olyan országban lehet, ahol az emberek megengedhetik maguknak, és főleg, van is egészséges, és jó minőségű alapanyag, és étel. Magyarországon egyre kevesebb van! Olcsó húsnak, híg a leve! Lehet, hogy közhely, meg minden, egy így van!

Van a mondás, miszerint a Pénz nem boldogít! Szerintem ez részben igaz csak, mivel nagyrészt egyéntől függ az, hogy a pénz boldogítani fogja-e vagy sem. Vannak emberek, akiknek sok pénzük van, és mindent megvehetnek maguknak, amit akarnak, de senki sincs, aki igazán szereti őket. Őket valószínűleg egy idő már nem fogja boldogítani a pénz, mivel rájönnek, hogy egy olyan ember nélkül, aki igazán szeretné őket, a sok pénzük csak egy rakás papír. Aztán vannak olyanok is, akiket csak maga a pénz boldogít. Egy versenyben élnek, hogy minél több pénzt tudjanak gyűjteni, és nem is igazán vesznek belőle semmit, csak az boldogítja őket, hogy sok pénzük van, és egyre több lesz. Az ilyen emberek mellett lehet olyan, aki igazán szereti őket, de az ilyen embert csak a pénzt érdekli. Vannak olyan emberek is, akik nem tudnak a pénzükkel már mit kezdeni, és szerető társ nélkül alkoholisták, drogosok, depressziósak lesznek. A legtöbb ilyen ismert emberek, akik nem tudnak a hírnévvel, és a vele jött sok pénzzel mit kezdeni. Volt több példa is arra, hogy az ilyen nagyon ismert, és híres emberek öngyilkosságot követtek el, vagy maguktól haltak meg, mert már teljesen kimerítették szervezetüket a sok itallal, és kábítószerekkel. Persze olyan ember is akad, akinek alig van pénze, de mégis boldog. Ez egészen addig igaz, ameddig a lakását, életét, nem veszélyezteti a pénz, mert mondhat bárki, bármit is, ha valakinek lakása, élete veszélybe kerül, mert annyira nincs pénze, az nem tud boldog lenni. Ettől még lehet mellette valaki, aki igazán szereti, de a pénzhiány miatt csak folyamatos veszekedések lesznek, és egymás hibáztatása. Azoknak a legjobb, akiknek van valakijük, aki igazán szereti őket, és van annyi pénzük, hogy ha nem is tudnak hirtelen mindent megvenni maguknak, de a nem várt kiadások miatt sem fáj a fejük, és nincsenek mindennapi gondjaik a pénz miatt. Gondolok itt arra, hogy mondjuk, elromlik valami a háztartásban, vagy az autó, akkor nem kell rögtön aggódniuk, hogy hogyan csináltassák meg, hanem veszik a pénzüket és megcsináltatják. Tehát a pénz igen is boldogít, de csak megfelelő kezekben, és olyan környezetben, ahol az ember mellett áll, legalább egy ember, aki igazán szereti őt, és nem csak a pénzéért van vele. 

Nem vagyok, és sosem végeztem ügyfélszolgálatos munkát, de minden tiszteletem ezeknek az embereknek. Munkám során sokszor kell telefonos segítséget nyújtanom ügyfeleknek, tudom, hogy milyenek szoktak lenni sokszor az emberek. Megkapva egy levelet, csekket, számlát a szolgáltatótól, dühödten felhívják az ügyfélszolgálatot, ahol a 30. menü után végre kapcsol az automata egy ügyintézőt, akinek a feladata az, hogy segítsen. Gyakran kiderül, hogy az ügyfél értett félre valamit, vagy nem érti a kapott levelet, és dühe alaptalan. Persze vannak olyan esetek is, amikor az adott szolgáltató hibázott, és jogosnak tűnik a felháborodás, de… erről nem az ügyintéző tehet. Ő azért van a vonal, vagy asztal másik végén, hogy megpróbáljon segítséget, és tájékoztatást nyújtani. Nem csodálom, hogy a sok megalázó ügyfél után a soron következő ügyféllel már nincs annyi türelme az ügyintézőnek, mint a nap kezdetén, amikor felvette a munkát. Erről pedig csak mi tehetünk, hiszen, ha nem hordjuk le a sárga földig az ügyintézőt, akkor a következő ügyfélre is ugyan annyi kedvesség, és jóindulat jut majd, mint amennyi mi is megkaphatunk, hogy így állunk hozzá az ügyintézéshez. Kapni csak azt kapjuk, mit adunk is! Ha eleve dühösen, és lekezelően beszélünk, akkor ezt is fogjuk visszakapni. Próbáljunk meg higgadtak maradni, és feltérképezni mi is történt, mielőtt az első mondatunkkal fejbe vágnánk azt, aki segíteni szeretne. Nyilván vannak olyan ügyintézők, akik természetükből adódóan nem erre a területre valók, de higgyék el, ők sokáig nem is fognak ilyen területen dolgozni. Előfordulhat, hogy ilyen ügyintézőbe botlunk, de szerintem nem ez az általános. Minden esetre olyan jéghegy nincsen, amelyet nem lehetne megolvasztani. Ezért, saját magunk érdekében is, próbáljunk meg minél higgadtabbak, lenni, és magunka nem felidegesíteni. Persze olykor a szolgáltató semmit sem tesz, és sokszori próbálkozásra sem történik semmi, de erről sem az ügyintéző tehet. Ő újra és újra feleszi a problémát, és rögzíti, általában valamilyen számítógépes rendszerben. Ha sokszori próbálkozásra sem jutunk előrébb, akkor az ügyintéző lehordása helyett, kérjünk egy felettest, aki az adott témában kompetens, és lehetőleg vele is higgadtan tárgyalva, mondjuk el a problémánkat.

Ne felejtsük el, a kérem, köszönöm, szavakat használni, mert ezek a szavak csodákra képesek!

Érdekes mód, amikor ilyen dolgokat kell átvenni külföldről, mint az energetikai tanúsítvány, akkor azt könnyedén megteszi a kormány, de amikor a regisztrációs adóról van szó, vagy olyan ügyintézési módszerek kialakításáról, amelyek külföldön már jól beváltak, akkor semmi mozgolódás nincsen. Amióta bevezették, hogy ingatlan ügyletekkor (főleg az eladás a lényeges) kötelező energetikai tanúsítványt készíttetni, az emberek árgus szemekkel lesik ezeket a tanúsítványokat, de arra nem gondolnak, hogy a AA jelzés a gyakorlatban szinte lehetetlen. Szerintem esetleg csak passzív házak kaphatják meg, amelyekből szinte alig van Magyarországon, és egy átlag ember számára megvehetetlenül drágák. Attól, mert nem a legjobb minősítést kapta egy lakás, vagy ház, még lehet ugyan olyan takarékosan élni benne, mint egy AA minősítésű ingatlanban. Hiszen az, hogy mennyi vizet, gázt, elektromos áramot használ ez az ember, mind egyéni szokástól függ. Persze vannak távhős lakások is, ahol nem igazán lehet befolyásolni a fogyasztást, de most olyan lakásokról beszélek, amelyek esetében lehet, mert mondjuk gázfűtésesek, vagy költségmegosztóval vannak felszerelve. Persze manapság a költségmegosztókról sem tudják legtöbben, hogy mi is az, ezért miért lenne ez másképpen az energetikai tanúsítványokkal. Az emberek azt várják, mint egy mosógéptől, hogy legyen a legjobb osztályba sorolva, csak, hogy ameddig egy mosógépet évről-évre újítanak, és már eleve takarékosra terveznek, addig sok társasház, sorház, vagy különálló családi ház, már esetleg több évtizede áll, amikor még nem volt energetikai tanúsítvány, és nem kellett az osztályokat nézni. Ezekbe az ingatlanokban is lehet takarékosan élni, annak ellenére, hogy nem a legjobb osztályba sorolták be őket. Mindezek hatása az ingatlan piacra lesújtó, és egyre rosszabb lesz, ameddig az emberek nem kapnak kellő felvilágosítást, hogy mit is jelent az energetikai tanúsítvány. 

Kicsit elegem van már abból, hogy folyton az egészséges életmódról papolnak, miközben az emberek döntő többsége kávé nélkül egyszerűen munkaképtelen lenne. Akkor hova a sok egészségbúvárság? Az egészség ott kezdődik, hogy a szervezetbe ne juttatunk semmiféle doppingot, mint a kávé. Aki egészségről papol, és kávézik, az bort iszik, és vizet prédikál. Ez a véleményem. Aki még cigarettázik is, az meg pláne. A kávé egy függőség. Nap, mint nap látok embereket, akik olyanok, mint a mosott sz@r, ameddig nem isszák meg a reggeli kávéjukat. Becsapják ezzel szervezetüket, mert a szervezetnek kell a pihenés, ahhoz, hogy rendesen tudjon regenerálódni. Azzal, hogy kávéznak, azt gondolják, hogy ők nem fáradtak, és bírják, de valójában a szervezetük egyre jobban fárad. Ahelyett, hogy olyan életformát élnének, amelyben rendesen ki tudják magukat aludni, és kipihenten ébrednek fel, inkább a könnyebb utat választják, és kávéznak. Aztán nem tudják, hogy mitől ez a nyavalya, és mitől a másik. A szervezetük már annyira el van fáradva, amit észre sem vesznek, hogy sportolhatnak, focizhatnak, csinálhatnak akár mit, még jobban elfárasztják a szervezetüket. Ha valóban kipihenve csinálnák ezt, akkor nem csapnák be saját magukat. Azt még jobban szeretem, amikor valaki beteg, vagy fáj a feje, és nem vesz be gyógyszert, mert az méreg, de minden nap több csésze kávét iszik meg, és alig várja, hogy egy bulin jól berúgjon, ingyen, és másnap büszkén mesélje a többieknek, hogy hányszor, és hová sikerült visszaküldeni a sok piát, amit ivott. Marha nagy szám! Ezzel lehet ám dicsekedni! Ide süllyedtünk, hogy nem az számít erénynek, ha valaki nem iszik, hanem az, ha minden adandó alkalommal be tud rúgni, mint a szamár. A komoly családapák, és családanyák. Röhögnöm kell. Bölcsesség nem a házasságtól, és a gyerekektől jön. Csak Magyarországon a komcsi beidegződés miatt még mindig csak azt kell komolyan venni, akinek családja, és gyereke, vagy gyerekei vannak. Az már háttérbe szorul, hogy a legtöbb férfi a háta közepére sem kívánja a gyereket, csak hát ezt nem szokás bevallani. Csak azzal lehet dicsekedni, hogy és komoly családapa vagyok. Miközben a legtöbb gyerek felnőtt korára egyszerűen annyira megutálja a szüleit, hogy alig várja, hogy elköltözzön. Szép, mondhatom. A gyerek csak addig van szeretve, ameddig kicsit, és bármit el lehet vele hitetni. Utána már gond, sokaknál. Hát az a család, ahol a gyerekek együtt, vagy legalább egymás mellett élnek a szüleikkel. Tudnék rá mondani példát, de csak meg kell nézni pár európai országot. Olaszországban például nem szokás a gyerekeket csak úgy elküldeni, mert 18 évesek lettek, és csináljanak, amit akarnak. Magyarországon meg ha egy gyerek 18 éves lett, akkor büszkén mondja a szülő, hogy felneveltem a gyerekemet. A frászt. A nevelés még csak akkor jön. Hogy tanuljon rendesen, nem albérletben lakjon, mert már annyira utálja a szüleit. Hogy nem kelljen csak azért házasodnia, hogy tudjon venni egy autót, vagy egy lakást. A felneveltem az, amikor a gyerekemnek olyan önálló életet tudok biztosítani, hogy másra ne legyen rászorulva, és saját akaratából, ne csak érdekből kelljen házasodnia, mint a legtöbb embernek. Ez a felnevelés, nem 18 évesen elküldeni otthonról. A szülőt a gyereke által lehet lemérni! Amilyen a szülő, olyan a gyerek. Persze kivétel van, de ettől még így van. Vagy egy másik közhellyel élve hasonló ahhoz, mint amikor azt mondják, hogy: Nézd meg az anyját, vedd el a lányát. Vagy, hogy: Madarat tolláról, embert barátjáról. Ugye ha meggondoljuk ezek a közhelyek mennyire igazak. Egy gengszternek, gengszter barátai vannak. Egy becsületes ember sem kívánja egy csaló, és hazug ember barátságát, hanem próbál saját magához illő barátot, párt találni. 

Sokszor nézem, hogy mennyire alacsonyak az új építésűnek nevezett lakások, amelyeket a tulajdonosok méreg drágán vettek meg. Sokan nem is gondolják, de azért depressziósak, mert az ember mégis csak a lakásában tölti élete egy túlnyomó részét, és mivel nincs térérzet, már-már olyan, mintha egy barlangban élnének. Érdekes, hogy őseink ezt felismerve terveztek épületeket, és ún. nagypolgári lakásokat, amelyeknek a belmagassága megteremtette a kellő térérzetet. Manapság pedig minden feláldoznak a tervezők az energiahatékonyság oltárán. Azért, hogy kevesebbet kelljen fűteni. A nagy belmagasságú lakásokat pedig sokan galériával rontják el, mert feláldozzák a magasságot, hogy legyen nagyobb területük. A kis belmagasságú lakásokba a fény is kevésbé áramlik be, és itt nem a nyári napsütésre gondolok, egy keleti tájolású lakás esetében, hanem arra a tavasztól-őszig tartó időszakra, amikor a kevesebb napsütés miatt jobban szüksége lenne az embernek a több természetes fényre. Az irodaházak belmagassága is nagyobb, mint sok lakásé. Nem véletlen, hogy az irodaházakat is nagy üvegfelületekkel tervezik, hogy minél több természetes fény áramolhasson be. Egyszer, ha teheted, kedves olvasó, látogass meg valakit egy nagypolgári lakásba, ahol a belmagasság jóval nagyobb. Élmény lesz, még akkor is, ha azt mondod, hogy nem. Erre csak azt tudom mondani, hogy savanyú a szőlő. Én magam sem nagy belmagasságú, bár nagyobb az átlagnál, lakásban élek, de szeretnék egy nagypolgári lakásban lakni, és hatalmas fenyőfát díszíteni Karácsonykor, és élvezni, hogy van tér, nem pedig egy barlangban élek, ahol elérem a plafont, ha egy nagyobbat nyújtózom.

Most lesznek csak értékesek a panelházak legfelső emeleti lakásaik, hogy mindenhol, és állítólag 2017-ig az összes távfűtéses, ill. nem távfűtéses, de egyedileg nem mérhető lakásban kötelezővé akarják tenni a költségmegosztók felszerelését. A költségmegosztó nem mérőeszköz. Nem mér semmit sem. Legfőképpen nem az elfogyasztott hőmennyiséget. Általában egy egyszerű elven működik. Ha a radiátor és helyiség levegője között egy bizonyos kelvin fokban való eltérést érzékel, akkor számol. Ez általában 4.5 kelvin fok szokott lenni. Hogy miért is lesznek értékesek azok a panellakások, amelyek az épület legtetején, vagy alatta, 1-2 emelettel vannak? Azért, mert a panel fűtési rendszer sajátosságának köszönhetően a legfelső emeleten fűtés csövek futnak körbe, amelyekre nem szerelnek költségmegosztót. A csövek önmagában is annyi meleget adnak le, hogy ha teljesen elzárják a radiátor szelepeiket, akkor is megfelelő lehet sokaknak a hőmérséklet, így gyakorlatilag elértük, hogy egyes kiváltságos helyzetű embereknek, nem kell, vagy legalábbis minimális fűtési költséget kell fizetni. Azért nem nullát, mert törvényileg szabályozva van, hogy hány százalékot kell légtérfogat szerint mindenképpen elszámolni, míg a többit a költségmegosztók szerinti érték alapján osztják majd szét. Akár hogy is van, egy gyakori 10 emeletes panelház 9, és 10. emeletén élők nagyon jól járnak, és akik teljesen minimális fűtési költségeket szeretnének fizetni, azok ezeket a költségmegosztóval szerelt lakásokat fogják keresni, és venni.

Van a dolognak árnyoldala is. Az alsóbb emeleteken, és legfőképp a földszinten, és első emeleten lakók sokkal többet fognak fizetni, mint a költségmegosztó előtti időben. Ők lesznek az igazi vesztesek, mert vagy megfagynak, vagy eladósodnak. Valamint a lakásuk értékét veszti, mert alapjában is kevés ember szeretne egy fölszintes lakást, de még inkább nem, egy olyat, ahol a fűtési költség egy magasabb, vagy felső emeleti lakáséhoz képest többszöröse, ugyan olyan hőmérséklet esetében. A meleg felfelé száll. Sose felejtsük el. Az alsóbb emeleten lévők, mind a felettük lévő lakásokat fűtik, és tesznek ezzel jót nekik.

A költségmegosztók károsultjainak létrejött egy oldal a Facebook-on is. Keressék a Költségmegosztó károsultak oldalt.

Társasházban él? Kötelezettségei vannak, de jogai nincsenek. Próbált már egy emberkét elérni valamit, ami nem tetszett a társasházában? Próbált már beszélni a közös képviselővel? Segített? Próbált már hivatalos szervekhez fordulni? Segítettek? Hát többnyire nem. Minden társasházi problémával kapcsolatban azt mondja minden hivatalos szerv, hogy a közös képviselőt kell megkeresni, de hiába, mert a közös képviselő nem segít. Nem hajlandó lépéseket tenni, csak akkor, ha neki is érdeke fűződik hozzá. Hiába fizeti a közös költséget, ha egy emberként szeretne valamit elérni, esélye sincs. A lakógyűlésen is csak akkor szavazzák meg az esetleges módosításokat, ha abban a többség érdekelt, és ha egy embert zavar valami, akkor arra senki sem kíváncsi. Az a bajom a társasházi törvénnyel, hogy csak kötelezettségeket ad, de jogokat nem. A közös képviselővel szemben nincsen hatóság, amelyhez panasszal lehet fordulni, és az emberek nagy részének nincsen pénze ügyvédre, meg bíróságra. Alapjaiban kellene változtatni, és létrehozni egy olyan állami szervet, amelynek hatásköre felügyelni a közös képviseleteket ellátó személyeket, cégeket, és amelyhez panasszal lehet fordulni, amelyet kivizsgálnak. Jelenleg nem lehet hatásosan, törvényi módszerekkel fellépni például a folyamatosan zajongó szomszéd, vagy a lakását teleszemetelő, kényszeres szemétgyűjtögetők ellen.

Nem vagyok egy gazdasági szakember, és nincs is gazdasági végzetségem. Viszont azt szerintem mindenki belátja, hogy a pénz nem terem a fán. Tehát ha azt mondja bármelyik kormány is, hogy többletbevételre van szüksége, azt csak az emberek fizetéséből tudja elvenni, még ha azt hazudják is, hogy így van, mert a bankokat adóztatjuk, vagy változtatunk az iparűzési adó feltételein. Ezeket a pénzeket mind-mind az egyszerű emberek fogják megfizetni, akik a boltokban vásárolnak, telefonálnak, vagy bármilyen más szolgáltatást vesznek igénybe. Emelik az adókat. Mi következik ebből. Az emberek egyre kevesebb dolgot tudnak maguknak megvenni, és egyre kevesebb szolgáltatást tudnak igénybe venni, mert nem lesz rá pénzük. Akkor meg hogy a francba lehet elvárni gazdasági növekedést, amiről papolnak az okosok, és hogy a francba akarnak fizetésemelést adni az orvosoknak, tanároknak, rendőröknek, és mindenki másnak, akit az állam fizet? Mikor a magánszektorban sincsenek fizetésemelések, mert a rengeteg adó, és a visszaesett fogyasztás miatt, szinte minden területen kevesebb a bevétel. Hogyan akarják így visszacsábítani a külföldön dolgozó embereket? Miért jönnének vissza, ha ott megtalálták a számításukat, és megfizetik a munkájukat? Azt ne gondolja senki, hogy a gazdasági válságból lesz kilábalás. Ebből már nem is lehet. Ebből már csak háború lesz, és lehet, hogy a „nagyok” pontosan ezt akarják elérni, mert a háború hozza a legtöbb pénzt, és csökkenti az emberek létszámát az amúgy is túlnépesedéssel küzdő Földön. Lehet mindenféléket mondani, de Magyarország nem 2008 óta van válságban, hanem mindig is abban vergődött. Mindig is azt mondták, hogy most már csak néhány évig kell megűzni a nadrágszíjat, miközben már évtizedek óta csak húzogatjuk, egyre szorosabbra, míg végül már nem fogjuk tudni elviselni a fojtást. Most még lehet sokan nevetnek ezen, mert van tartalékuk, vagy annyit keresnek, hogy ez mind nem érdekli őket, de hamarosan eljön az idő, amikor már annyira rossz lesz a helyzet, hogy már ők sem fognak vigyorogni.

Elgondolkodtató, hogy magántulajdonaink valójában csak akkor léteznek, ha van pénzünk. Vehetünk egy társasházi lakást, de tényleg a saját tulajdonunk? Elméletileg igen. Ameddig fizetjük a közös költséget, és a rezsit, addig senki sem veheti el tőlünk, de mi van, ha nem fizetünk? Természetesen kikapcsolják a villanyt, a gáz, a vizet, és amit csak tudnak, de ettől még a saját tulajdonunknak kéne maradni a lakásnak. Csak, hogy ha nem fizetünk közös költséget, akkor előbb-utóbb bíróságra megy az ügy, és jelzálogot tesznek lakásunkra, majd ha ezt sokáig folytatjuk, akkor elárverezik, azt, ami elvileg a sajátunk. Hogy lehet, hogy szinte minden magántulajdonban van egy, vagy több olyan tényező, amelynek nem teljesítése esetében elveszítjük azt? Amíg veszünk, mondjuk egy könyvet, napszemüveget, vagy mobiltelefont, azt valóban magántulajdonnak tekinthetjük. Senki sem szólhat bele, hogy mit csinálunk vele. Mikor adjuk el, vagy meddig tartjuk meg. Ugyan ez mondjuk egy lakás, vagy autó esetében nem igaz. Mi történhet egy autóval? Nem fizetünk kötelező biztosítást. Kivonják a forgalomból. Ettől még nem veszi el senki sem. Lejár a műszaki. Szintén nem közlekedhetünk vele, de a sajátunk. Azonban, ha nem fizetünk gépjármű adót, akkor már elvehetik, pont úgy, mint egy lakást is. Hát akkor hol van valójában a magántulajdon? Miért lehet ezt megtenni? Hogyan van az, hogy ha az ember összekuporgatott egy autóra, vagy lakásra, évtizedeken keresztül, vagy megörökölte azt családjától, akik szintén megoldoztak érte, azt egyszerűen elvehetik, mert nem fizette a közös költséget, vagy a gépjármű adót? Gondoljuk végig! Tényleg a sajátunk, amit annak hiszünk? Sajnos a legtöbb esetben csap papíron. Még egy sátor is nagyon magántulajdon, mint egy lakás, mert azt senki sem veheti el. Ez csak úgy eszembe jutott, mert természetesnek vesszük, és becsapnak minket. Ameddig van pénzünk, addig jók vagyunk, és van tulajdonunk, amelyet elvileg megvásároltunk, de amikor baj van, akkor simán elveszik, ami elvileg magántulajdon.

Nem tudom, hogy más hogyan van vele, de valahogy az embereknek érzékük van rá, hogy akkor hagyják cserben a másikat, amikor a legnagyobb szükségük lenne segítségre. Legyen szó munkáról, vagy magánéletről, valahogy, amikor legjobban kéne az a pár forint, vagy bíztató szó, vagy más típusú segítség, akkor valahogy éppen senki sem tud/akar segíteni, és a sors úgy hozza, hogy szépe-lassan betelik a pohár, és az ember megunja a dolgot.

Ugyan ez persze fordítva is igaz. A kollégád akkor kínál meg sütivel, amikor éppen tele etted magad, de valahogy, amikor nincs pénzed, és nem akarsz költeni reggelire, akkor éppen sehol egy süti.

Valahogy a BKV ellenőr jut az eszembe, aki mindig akkor jön, amikor nincs nálad jegy, és amikor van jegyed, akkor valahogy sosem talál rád.

Nem tudom mi ez. A sors különös fintora, vagy valami? Az is igaz ugyanakkor, hogy vannak, akiknek nincsenek ilyen jellegű problémáik, és ők átérezni sem tudják a másik ember gondjait. Egyszer egy filmben volt egy mondat, ami nagyon megragadt bennem:

„Amit nem élsz át, azt meg sem tudod érteni.” Ez szerintem annyira igaz. Bár úgy gondolom, hogy egy jólelkű, egészséges ember meg tudja valamilyen szinten érteni, hogy milyen lehetett egy háború, vagy egy természeti katasztrófa, de sajnos az ilyen emberek vannak kisebbségben, mert a többség túlérzékenynek mondja őket, pedig nem azok. Pontosan ők az egészséges érzelmi világgal megáldott emberek, akiknek nem kell feltétlen megmutatni, hogy milyen a rossz, ellenben azokkal, akiknek képtelenség megmagyarázni, hogy mit jelent egy háború, vagy mit jelent az, ha bűncselekményt követnek, és ettől egy vétlen ember élete teljesen megváltozik.

Azt hiszem azzal, hogy szinte minden, folyamatosan drágul, mindenki szembesült. Itt nem a műszaki cikkekről, autókról és hasonlókról beszélek, hanem a mindennapi élethez szükséges szolgáltatásokról. Az áramról, gázról, távfűtésről, víz és csatornadíjról, és az üzemanyagárakról. Itt gondolom, sokan felkapják a fejüket, mert nem kell mindenkinek autóval járni, de vannak sokan, akiknek mindennapi életük szerves része, és arról se feledkezzünk meg, hogy gépjárművekkel szállítják a hipermarketekbe az árút, és gépjárművekkel szállítják a nyersanyagokat pl. egy pékségbe. Tehát ha az üzemanyag ára változik, akkor mindennek változik az ára.

Az energiaárak növekedése egy öngerjesztő folyamatot indított el, amelynek a hatása az, hogy egyre jobban takarékoskodunk, miközben az energiát szolgáltató cégeknek nem, hogy kevesebb, de egyre több fejlesztést kell végrehajtaniuk, ahhoz, hogy az egyre népesebb föld lakosságát el tudják látni a szükséges energiával, és eközben a meglévő rendszereiket is karban kell tartani. Tehát egyszerűbben fogalmazva egy méter villamos vezetékkel sem lett kevesebb, viszont sok-sok méterrel több. Minden mit jelent? Ha takarékoskodunk, akkor is ugyan annyit, sőt, többet kell keresnie az energia szolgáltatóknak, a fentebb említett okok miatt. Mit tesznek? Árat emelnek. Eddig többet tudtak eladni, kevesebb haszonnal, de most fordult a kocka. Kevesebbet tudnak eladni, de ugyanannyi haszon eléréséhez árat kell, emeljenek. Persze a helyzet ennél nyilván sokkal bonyolultabb, és nem is vagyok egy megfelelő szakember arra, hogy el tudjam dönteni, csupán a vízióimat szeretném megosztani. Ez persze nem csak Magyarországra, hanem az egész földre vonatkozik. Egyre több a gazdag, telhetetlen, mindent akaró ember, akik kezükbe ott a föld sorsa. Őket nem érdekli, hogy mi lesz 100 év múlva, a gyerekeikre, meg unokáikra úgyis marad annyi örökség, hogy nekik se legyen gondjuk az életben. Viszont az emberek előbb-utóbb fellázadnak. Háborúk, és forradalmak törnek ki, mert mindenki végsőkig el lesz keseredve. Ahol most tartunk, az még csak a kezdet. Sokan meg sem érzik a válságot, mert abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy kellő anyagi javak mellett, nincs, és nem is volt, szükségük olyan hitelek felvételére, amelyeket a kevésbé tehetősebb réteg, a teljes kiszámíthatóságra, és a világ állandóságára nézve felvett. Igen. Sokan gondolták úgy, hogy nem történik semmi rendhagyó az alatt a 20-25 év alatt, amelyre hitelt felvettek, de nem számoltak azzal, hogy a sok hitel nagy üzlet. A nagy üzletet pedig a „világ urai” nem fogják kihagyni. A Biblia szerint háborúk lesznek, ahol sokan halnak meg, majd újabb 1000 éves béke következik. Én hiszem, hogy így lesz. Talán csak 100, vagy 150 év múlva, de ki tudja. Lehet, hogy hamarabb. Ezt megelőzendő a hatalmak kitalálnak majd valamit. Célszerűen fejlesztenek olyan vírusokat, amelyek terjedése általuk használt módszerekkel könnyen megállítható, és amelyek az emberiség egyes rétegeit ölik csak meg, vagy éppen egyes korosztályokat, jellemzően időseket. Ezzel elérik, hogy elkerüljék a súlyos háborúkat, és csökkentség annyira a föld népességét, hogy újra kialakuljon egy olyan helyzet, ahol az árak és fizetések nagyjából összhangban vannak, de legalábbis minden ember meg tud élni. Persze akkor is lesznek szegények, és lesznek gazdagok, de nem olyan aránytalan eloszlásban, mint jelenleg. A föld túlnépesedett! Ezen nincs mit szépíteni. Az emberiség elfajult. Kevés olyan ország van, ahol nem a pénzt tartják a legfontosabbnak, és kevés olyan ember van, aki hajlandó önzetlenül segíteni másoknak. Kérek mindenkit, hogy az itt leírtakat ne vegye komolyan, hiszen ezek csak, mint az én gondolataim vannak jelen. Ha azt gondolja valaki, hogy kedvelem az összeesküvés elméleteket, akkor lehet, hogy igaza van. Bár sajnos nem tudok sok összeesküvés elméletről, mert nem érdekelt a téma, de az általam látottak, hallottak, alapján tudok gyártani ilyen elméleteket.

Akinek az ismeretségi körében van 4-5 éves gyerek, egy könnyed, játékos beszélgetésből sok mindent megtudhat. Még ha a szülei el is magyarázzák a gyereküknek, hogy miket nem szabad kifecsegni, az még olyan kicsit, hogy úgyis elfelejti, ill. elkotyogja. Még egy felnőttnél is gyakran megesik, hogy olyasmit mondunk el, amit nem szeretnénk, de azért jobban tudunk összpontosítani az ilyen kérdések feltételekor, és gyorsabban is reagálunk, mint egy gyerek, aki még mindig igazabb, mint egy felnőtt valaha is lesz.

Tehát nincs más dolgunk, mint beszédbe elegyedni egy gyerekkel, de olyan módon, hogy azt ő is megértse. A lekülönbözőbb témákról lehet „faggatni” egy gyereket, aki őszintén fog válaszolni, és inkább nekünk lesz kellemetlen, amit megtudunk. Megtudjuk, hogy mit is gondolnak rólunk azok, akikről azt hisszük, hogy jóban vagyunk velük. Megtudjuk, hogy egymásról mit gondolnak a szülők, és sok mindent mást is Persze ennek feltétele, hogy ezek a beszélgetések a gyerek előtt történjenek meg, de Magyarországon a szülők cseppet sem figyelnek oda, hogy mit, és mikor mondanak, így a gyerek mindent hall, tud, és megért. Ezért előbb-utóbb saját szüleit is megutálja, de ez már egy másik történet. Lényeg, hogy ha elég kíváncsiak vagyunk az igazságra, akkor nem kell mást tenni, mint az ismerős, rokon kis gyerekével beszélgetni egy kicsit, játékosan, jókedvűen.

Vársz még valamire? Elhiszed az ígéreteket? Hol élsz? A Marson? Azt hiszed, hogy jobb lesz? Annak ellenére azt hiszed, amikor mindenki, aki az országért van, elcsalja a pénzedet, amit nagy nehezen megkeresel? Akik Rolls Roys-al parkolnak a tilosban, beszedték a nagy pénzt a parkolási díjból és meggazdagodtak, büntetlenül? Akik a BKV-nál lopják a százmilliókat, veled meg a dugódíjat és hídpénzt akarnak fizettetni. Ébredj már fel? Akkor is ha erre a rendszerre szavaztál. Végre legyen benned egy ki önkritika, és ismerd be, hogy tévedtél, ember! Nem mondom, hogy akármelyik rendszer jobb volt, de ha tévedtünk, akkor azt el kell ismerni! Tudatlan seggfejek ülnek állami székekben, mondvacsinált vezetők, akik csak szét...ják az egész országot, miközben a tudással rendelkező közgazdászok és más valódi tudással rendelkező terület tanácsait nem fogadják meg, sőt ellene mennek. Miért van az, hogy csupán szavazatokkal be lehet kerülni a parlamentbe, és akár egy bányász, vagy egy analfabéta is bejuthat? Elgondolkoztál már azon, hogy téged képesítés és 5-6-8 év szakmai gyakorlat nélkül sehova sem vesznek fel dolgozni, a parlamentben pedig ott ülnek azok, akiknek lehet, hogy képesítése/képzettsége köszönő viszonyban sincs azzal, amit képviselnek?

Beveszed a dumát a nemzeti konzultációról? Ha mindezekre igaz a válasz, akkor miattad ilyen Magyarország, és ezt nagyon jól tudja a rendszer is, aki kihasználja, hogy mindent meg lehet veled etetni, és életed végéig ígérgethet. Te meg élsz a boldog tudatlanságban. Ébresztő!!!

Ha úgy gondolod, hogy ez valamiféle buzdítás, vagy sértés, akkor bocsánatot kérek, és kijelentem, hogy nem az! Csak a gondolataimat írtam le, egy meleg reggel. A történet csak kitalált, minden hasonlóság, csak véletlen műve.

Legtöbben nem tudják, hogy miért ingerültek, idegesek. Lehet itt mindenféle vitaminhiányra fogni, és reklámozni a Magne B6 tablettát, de igazából legtöbb esetben arról van szó, hogy az emberek nem tudják rendesen kialudni magukat. A kávé, energia ital pedig csak elfedi a kialvatlanságot, és becsapja a szervezetet. Sajnos ez összetettebb kérdés, mint, hogy egyszerű megoldást lehetne találni rá. Sajnos nagyanyáink még mindig a komcsi időkben megszokott életüket élik, ahol is reggel 6-ra, vagy 7-re bementek az emberek a gyárba dolgozni, és délután végeztek. Ahol hétvégenként megvolt a kötelező délutáni csendes pihenő. Hiába. Ezt szokták meg, de közben a világ „kicsit” megváltozott. Manapság az emberek már nem ugyan abban az időben mennek mind dolgozni, és nem ugyan akkor végeznek. Sokan dolgoznak 3 műszakban, és lehet, hogy nappal, amikor mások dolgozni mennek, ők éppen alszanak. Az idősebbek ezt már képtelenek megszokni, a fiatalok pedig egyáltalán nem tolerálják, magyarul leszarják, hogy a másiknak éppen mikor szükséges aludnia. Éppen ezért sok-sok fáradt ember járja a macskaköves utat, akik egy része önhibáján kívül keveredett olyan helyzetbe, hogy képtelen rendesen kipihenni magát. Az egészet tetézi még a nagy zajterhelés, ami a városok velejárója. Változtatni kéne ezen. El kéne gondolkodni azon, hogy kicsit lojálisabbak legyünk egymással szemben. Bele kéne tudni gondolni, hogy egy orvos, aki két napot ügyelt, milyen fáradt lehet. Vagy egy kamionos, aki több ezer kilométert tett meg, mennyire szeretne egy nagyon aludni. Ha ebbe nem is tudnak sokan belegondolni, azért beteg mindenki volt már. Gondolom, hogy nem esett volna jól, ha a szomszédja éppen teljes hangerőn meccset néz, vagy heavy metal-t hallgat, amikor csakis csendre és pihenésre van szüksége, aki betegen fekszik az ágyában. Legyünk tehát megértők, és ne zavarjuk egymás nyugalmát!

Emlékszem, amikor gyerekkoromban az autóból kiszállva, a közértbe betérve egy kiló kenyérért, vagy egy liter tejért, az autó ajtaját nyitva lehetett hagyni, mert senki sem akarta volna ellopni, vagy kilopni az autóból bármit is. Természetesen éjszakára mindenki lezárta az autóját, de amíg beszaladtunk a közértbe, erre nem volt szükség. Emlékszem, amikor még nem voltak heveder zárak az ajtón, és legtöbb lakáshoz csak egyetlen kulcs volt, amivel nyitották a bejárati ajtót. A telken csak a kertkaput zártuk be, amikor elmentünk sétálni, de a ház nyitva volt. Mégsem törtek be, és senkinek sem jutott eszébe beugrani a kerítésen keresztül, hogy ellopjon valamit. Később emlékszem, amikor még a társasházakban az emberek vígan eléldegéltek egymás mellett úgy, mintha egy-egy lakás teljesen különálló, mindenkitől távol eső sziget lett volna, és nem kellett a szomszédra rászólni, hogy reggel hétkor ne fúrjon, kalapáljon, vagy halkítsa le a rádiót. Pedig akkor is csak emberek éltek Budapesten, ahogyan most is. Bár igaz, kevesebben. Akkoriban nem költözhetett senki csak úgy Budapestre, vidékről. Hiába volt elegendő pénze ahhoz, hogy lakást, vagy házat vásároljon, az agglomerációs területen kellett élnie 3 évet, és csak azután költözhetett Budapest területére. Aztán a kormányok sorozatos hibás döntései folytán minden megváltozott. Elkezdték eladni a szabad területeket, telkeket, ahelyett, hogy parkosítottak volna. Bárki elkezdhetett felköltözni Budapestre, akinek volt elég pénze hozzá. Gyökeresen megváltozott a közbiztonság. Hol hagyhatom akárcsak 10 percre is nyitva az autómat 2012-ben? Hány zárat kell, hogy felszereltessek, ahhoz, hogy biztonságban tudjam a lakásom? Honnan tudom, hogy melyik társasházba érdemes költözni, ahol az ember nyugodtan tud élni? Szerintem borzasztó átalakuláson ment keresztül Budapest. Ehhez jön még, hogy a nagy-nagy szabadság ára, hogy minden környező országból érkeztek, és érkeznek folyamatosan, külföldiek, letelepedési szándékkal, akik, hát… hogy is mondjam, nem biztos, hogy jól szocializált emberek. Legalábbis teljesen más kulturális, és szociális környezethez szoktak, amelyek beléjük ívódtak, és nem tudnak megváltozni. Ezek az emberek nem érzik át ezt, mert egy „kész” világba érkeztek, de egy, az ő világuktól, teljesen más világba. Azt gondolom, hogy azok, akik születésüktől kezdve Budapesten élnek, megértik, amit leírtam. Természetesen korábban is voltak rosszabb, és jobb környékei, kerületei Budapestnek, de nem ezekről írtam.

Az emberek annyira odavannak a pénzükért. Mindenen spórolnak, minden pénzt megfognak, látszik, hogy a pénz, értékes a számukra. Ugyan akkor, ha a boltban silány minőségű ételt vásárolnak, vagy es bevásárlóközpontban vacak kaját kapnak, szemet hunynak, pedig vissza kellene vinni, és panaszukat a vásárlók könyvébe beírni, hiszen az éttermek, gyorséttermek, plázás kajáldák szemtelenül nagy haszonnal dolgoznak, ahhoz, hogy mi lenyeljük a szemetet, amit sokszor ránk akarnak sózni.  A szomszédot szétvernénk, ha 500 forinttal becsapna, de nap, mint nap ennek többszörösével csapnak be a szemetet áruló kajáldák, amit simán lenyelünk. Ha annyira tökös gyerekek vagyunk, amilyennek mutatjuk magunkat, akkor tökösen lépjünk fel minden törvényes eszközzel, akkor, ha reggel óta kisütött csirkecombot akarnak ránk sózni, vagy száraz sült krumplival akarnak minket megetetni. Meg van rá a lehetőségünk. Éljünk hát vele!

Érdekes kapcsolatot vettem észre az iskolába járás, és a házasság között. Egy 6 éves gyerek, aki éppen iskolakezdésre érett, alig várja, hogy iskolába mehessen. Büszkén mutatja a táskáját, tolltartóját, és minden más iskolai kelléket, amelyet a szülei megvettek neki az iskolakezdéshez. Ha évekkel később megkérdezzük ugyanazt a gyereket, hogy meg van-e még a lelkesedés, akkor valószínűleg a legtöbbjüknél már nem a válasz. Később többen még jobban nem szeretnek valamit az iskolában, de mivel kötelező, ezért tulajdonképpen meg tanulnak azzal együtt élni, hogy reggelenként iskolába kell menni, és délután házi feladatot kell írni, vagy éppen a napköziben tölteni a délutánt, amíg a szülők nem mennek értük. Már szinte megszokásból csinálnak mindent, hiszen mindennek kötött ideje van. Tudják, hogy mikor fognak leckét írni. Mikor mennek a játszótérre játszani, és mikor jön az uzsonna. Legtöbben szabadulnának a kötelező iskola elvégzése után, de tudják, hogy ha nem tanulnak tovább, akkor semmire sem mennek, ezért még vállalnak néhány évet egy főiskolán, egyetemen, vagy esetleg egy felsőfokú szakképzés keretében.

Egy elzüllött, elszegényedett társadalom van kialakulóban. Sokan még azt gondolják, hogy van remény, de csak áltatják magukat. A devizahiteles megmentése csak látszat, és aki hisz ennek a látszanak, az nagyon nagyot fog csalódni, amihez nem kell már csak 5+ év. Míg a szabálysértéseket akár börtönnel is lehet majd büntetni, addig a pálinkafőzés legális, és a lakásokat bérbe adják az emberek, ahol aztán szabadon lehet dohányozni, a környező lakásokban élők nagy örömére, akik nyugalomban, és békességben élnének egymás mellett, és ez ellen nem lehet tenni semmit sem. A panelokban tyúkokat fognak tartani, és az erkélyeken zöldségeket termelni. Mindenkit szoktatnak rá a takarékosságra, amivel csak az a gond, hogy a szolgáltatók ugyan annyi nyereséget akarnak elérni, amit korábban, amelynek az lesz a hatása, hogy az energiaárak csak nőni fognak, és valódi spórolást nem fog tudni elérni senki sem. A fiatalkórúak egyre inkább az ital, és kábítószerek felé fordulnak. Egyre korábban kezdenek el dohányozni, és nem érdekli őket más, csak a buli, pia, és valahonnan pénzt szerezni ezekhez. A legrosszabb, hogy ez csak keveseknek tűnik fel, és a szülők gyakran el sem tudják képzelni azt, hogy a gyerekeik mit csinálnak, és kikkel, hol vannak. Valamint azt sem, hogy az, amely más gyerekekkel megtörténhet, az az ő gyerekeikkel nem. Pedig sajnos megtörténhet. Egyre könnyebb a gyerekeknek rossz társaságba keveredniük, ahol aztán csak az erőszakosságra, és törvénytelenségre látnak példát, amelyet követni fognak. Rengeteg lesz az erőszakos ember.

Valahogy nem tudom elviselni azokat az embereket, akik nagy mellénnyel járnak, mert nekik családjuk van. Feleség és gyerek, miközben mindenki úgy csalja a másikat, ahogyan csak tudja. Néha röhögnöm kell, hogy sok-sok éve házas emberek úgy futnak a nők után, mint a pincsi kutya. A komoly, családos embere. Nevetnem kell. Ilyenkor csak egy dolog szokott az eszembe jutni, hogy valójában szeretik-e a feleségüket.