Ez, amit én gondolok.

Van egy mondás, miszerint az idősebbeket, öregeket tisztelet illeti meg. A tisztelet mindenképpen kijár nekik, ha azt nézzük, hogy megélték az élet javát, és életben tudtak maradni, akár nagyon rossz körülmények között is. Talán tapasztalataik miatt is lehet őket tisztelni. Másrészt viszont eszembe jutnak az iskolás évek, és a felnőtt kor. Hogy miért? Gondolom, hogy sokakkal előfordult, ami sajnos a mai világban még gyakoribb, hogy alsós korában, egy, vagy több, felsős folyamatosan szekálta, esetleg verte is. Ilyenkor az ember általában két dologra szokott gondolni. Bosszút áll, ha nagyobb lesz. Vagy esetleg ő is majd azt fogja csinálni az alsósokkal, amit vele is. Egyik sem jó gondoltam, mégis. Amikor kigyúrt, izomagyú embereket látok az utcán, akik alig várják, hogy terrorizáljanak valakit, akkor arra gondolok én is, hogy egyszer majd lesznek ők is öregek. Amikor már nem lesz elég erejük, és esetleg én fiatalabb, vagy jobb kondícióban leszek, mint ők, akkor egyszerűen tisztelnem kell őket, és elfelejteni, amit velem, vagy más emberekkel fiatal korukban, erejüket kihasználva csináltak? Nem vagyok biztos benne, hogy ha szembe találkoznék egy ilyen emberrel öreg korában, akkor tiszteletet tudnák mutatni felé. Vagy tisztelni kell a gyilkosokat is, akik 30-35 év elteltével szabadulnak a börtönökből, csak azért, mert megöregedtek? Vagy tisztelni a fehér galléros bűnözőket, akik emberek megölésére, megkínzására adtak ki parancsot? Vagy a háborús bűnösöket? Ugye, hogy milyen árnyalt a kép? Nem mindenkinek van a homlokára írva, hogy fiatal korában mit csinált, kinek, mivel ártott úgy, hogy esetleg az a másik egy életre megszenvedte azt. Persze nem menjünk el a végletek, fehér galléros bűnözők, vagy gyilkosok irányába. Van, hogy egyszerűen valaki olyan természettel, adottságokkal (fizikai erő) rendelkezik fiatalon, hogy azt gondolja, hogy bárkivel, bármit megtehet, miközben leginkább saját magánál gyengébb emberrel kezd. A gyengébb ember pedig nem akar, vagy nem tud visszavágni. Ilyenkor akár évekig, vagy még tovább, tűrnie kell, és nem tud semmit sem csinálni. Legfeljebb arra tud gondolni, hogy az, aki őt „nyomorgatta”, lelkileg, vagy akár fizikailag is bántalmazta, majd egyszer öreg lesz. Amikor ez bekövetkezik, a korábban „szenvedő” alany esetleg még sokkal fiatalabb is, és ne mondja senki sem, hogy nem ruházná meg, vagy legalábbis nem illetné keresetlen szavakkal azt, aki gyerek korában olyan traumákat okozott neki, amiket nem tud elfelejteni egy életen keresztül. Persze ott van a másik véglet is, aki nem ártott soha, senkinek sem, pedig akár meg is tehette volna. Csak megöregedett. Mivel ez külsőre nem látszik, én is azt mondom, hogy alapból tisztelni kell az idős embereket. Átadom a helyemet én is a tömegközlekedésen. Segítek, ha látom, hogy a csomagjaikat nehezen tudják vinni, vagy átkísérem őket a gyalogátkelő helyen, ha erre szükség van, és igénylik azt. Mindazon által, ha az én életemben szembetalálkozom egy olyan, nálam idősebb emberrel, akiről biztosan tudom, hogy nekem, vagy másnak ártott, csak, mert kihasználta fizikai erejét, vagy mentális képességeit, akkor lesz hozzá néhány keresetlen szavam. Nem fogom szó nélkül hagyni, mert ha akkor nem is tudtam fiatalon ellene tenni semmit, akkor legalább mikor ő megöregedett, és pedig még fiatalabb vagyok, rendezem a tartozásomat.