Lehet, hogy bennem van a hiba, de valahogy nem tudok őszintén gratulálni azoknak, akik házasodnak, vagy gyereket várnak. Talán sokakat meg fog botránkoztatni a hasonlat, ezért tőlük előre is elnézést kérek, de a használt autóvásárlás jut az egészről az eszembe. Hiszen nézegethetjük, vizsgálgathatjuk szakszerűen a használt autót, ettől még belefuthatunk a legnagyobb szarba. Bocsánat a kifejezésért. Mi következik ezután. Kétségbeesetten elkezdjük javítgattatni, miközben járunk is vele. Ráköltünk egy csomó pénzt, és szépen, lassan, elkezdjünk megszokni a hibát. Még mindig idegesít ugyan, de megszokjuk. Bizakodunk benne, hogy sikerül valaha még jót csinálni belőle, olyat, amilyet álmainkban elképzeltünk. Megszokássá válik a szervizlátogatás, és az ideges órák, amikor a trélerre várunk. Egyszer csak besokallunk, és azt mondjuk, hogy elég volt. Megpróbálunk szabadulni, de nem megy olyan könnyen, hiszen autóra szükség van. Keressük a lehetőséget a váltásra, de közben belegondolunk, hogy mi lesz, ha akkor is mellényúlunk. Egyik részünket nem érdekli, csak már túladjon rajta, a másik részünk viszont azt mondja, hogy ezen legalább én csináltattam meg mindent. Szeretgettem, dédelgettem, megszoktam. Volt egy csomó jó időszakunk is, és mégiscsak ráköltöttem egy csomó pénzt. Megtartom, és talán egyszer sikerül olyanná varázsolni, amilyennek elképzeltem. Persze lehet, hogy sosem sikerül, és mégiscsak a válás lesz a vége, de ekkor más sok-sok év eltelt, és visszagondolván lehet, hogy inkább más kellett volna akkor, és ott választani, ha már ennyi lehetőség volt, de rögtön beleszerettünk az elsőbe, ami szembe jött. Végül aztán sok esetben mégis csak megtörténik az, aminek meg kell történni, és elválunk. Persze sokakat az sem érdekel, hogy hányszor nyúlnak a szarba bele, a lényeg, hogy újra tudnak próbálkozni. Az, hogy mikor vesszük észre, hogy nem megy tovább, és mikor látjuk be, hogy el kell válni sok mindentől, függ. Függ az anyagiaktól, hiszen akinek sok van, annak sokat lehet költeni, és nem számolgatja a forintokat. Akinek kevés van, igyekszik gyorsabban reagálni, és hamarabb cselekedni. Persze senki sem akar autó nélkül maradni, de az is gyakran előfordul, hogy már annyira nem bírja, hogy inkább a tömegközlekedés. A várakozás, és talán jön majd egy másik, amit meg lehet venni, és amibe nem csalódik az ember. Ki tudja, hogy az milyen lesz? Manapság annyi a csaló, és annyi az olyan autó, amely csak kívülről szép, hogy az ember hamar kísértésbe esik. Gyakran akarunk valami luxust, amit megfizethető áron kínálnak, de ennek leginkább csak gyors kiábrándulás a vége. Vannak, akik megtehetik, hogy megfizessék a drágábbat, amely fiatalabb, és kevesebb hibával bír, de ők sem feltétlen járnak jól.
A lényeg, hogy sokszor bele sem tudunk, vagy leginkább nem akarunk gondolni, a lehetséges kockázatokra, és kilátásokra, mert ami kell, azt meg akarjuk szerezni. Az ész ilyenkor háttérbe szorul, bár lelkünk mélyén talán már a legelején tudjuk, hogy nem fog menni. Mégis belevágunk. Ettől persze még semmi sincs rögtön kudarcra ítélve, de ha körültekintően mérlegelünk, gondolkodunk, akkor szerintem jobban járunk, mintha fejest ugrunk egy olyan vízbe, amelyről nem is tudjuk, hogy milyen mély. Tapasztalni kell, és erre az élet elég időt ad mindenkinek. Ha eleget tapasztalt, akkor tudni fogja, hogy mikor, minek jött el az ideje, és, hogy egyáltalán akarom-e, vagy sem.
